Barion Pixel

Kosár

A CBD népszerűsége Magyarországon továbbra is töretlen, egyre több ismerőstől, baráttól hallhatunk róla. Mivel a CBD egy természetes vegyület és mindenkire más hatással van, ezért érdemes alaposan utána járnunk először, hogy milyen CBD olajat veszünk és melyik márkától. Ebben a cikkben részletesen elmondjuk, mire figyelj oda vásárlás közben, hogy a lehető legjobb minőségű olajat válaszd!

Először a CBD-ről röviden

A CBD-ről sok tévhit kering a köztudatban, többek között az is, hogy bódulatot okoz vagy, hogy illegális szerről van szó. Ezek közül egyik sem igaz.

A CBD egy, a kender növényből kinyert természetes anyag, ami nem pszichoaktív, azaz nem lehet “betépni tőle”. Ugyanakkor van egy másik, THC-nek nevezett vegyület, amit kifejezetten erre a célra nemesített kenderből nyernek ki, teljesen más céllal. A THC pszichoaktív, tehát ez a vegyület felelős a bódult állapotért.

Tehát ne keverjük össze a CBD-t a THC-vel!

Milyen CBD terméket válasszak?

A manapság népszerű összetevőnek számító CBD-t sokféle termékhez hozzáadva találhatjuk meg. Találkozhatunk CBD krémekkel, CBD olajjal, CBD balzsammal és még CBD cukorkákkal is. Nem csoda, ha elveszünk a nagy kínálatban. Ezeket mind eltérően kell alkalmazni, vannak külsőleg és belsőleg alkalmazható termékek.

Először is meg kell határoznunk, hogy milyen céllal vásárolunk CBD terméket. Itt egy rövid lista a teljesség igénye nélkül, hogy mire használható a CBD:

– Lelki problémák (szorongás, depresszió, pszichés zavarok)
– Álmatlanság, inszomnia
– Magas vérnyomás
– Emésztési gondok
– Bőrproblémák (ekcéma, pikkelysömör)
– Felületi bőrsérülések (bogárcsípés, horzsolás, napégés)

Attól függően kell CBD terméket választanunk, hogy milyen problémát szeretnénk orvosolni. CBD-vel gazdagított krémeket válasszunk a bőrproblémáinkra, CBD olajat vagy CBD kapszulát pedig kognitív vagy más egészségügyi tünetekre.

Hogyan döntsem el, milyen koncentrációjú CBD kell nekem?

Ha a CBD olaj vásárlása mellett döntöttél, akkor joggal merül fel a kérdés, hogy milyen erősségű olajat válassz. A piacon rengeteg erősségű olajjal találkozhatsz, a 2%-tól egészen az 50%-ig. Minél magasabb ez a szám, tehát minél koncentráltabb az olaj, annál több, aktív CBD hatóanyag van az olajban és annál drágább az olaj, minél erősebb.

Ez a szám vagy mg-ban vagy %-ban van feltüntetve. Például egy 500 mg CBD-t tartalmazó olaj 5%-os olajnak minősül, 1000 mg-ot tartalmazó 10%-osnak és így tovább. Viszont figyelj a kiszerelésre, ugyanis nem mindegy, hogy hány ml kiszerelésben található 500 mg CBD (egy 10 ml-es 5%-os CBD olaj egy cseppjében több CBD van, mint egy 30ml-es, ugyanúgy 5%-os CBD olajban. Tehát a nagyobb kiszerelés nem mindig jobb).

Tipp: EBBEN a cikkünkben részletesen leírjuk, hogyan számold ki, mennyi CBD-t használj és hány mg CBD van az üvegcséd egy cseppjében

Ha először használsz CBD-t akkor érdemes az alacsonyabb erősségű olajokkal kísérletezned, hogy meg tudd állapítani, mennyire vagy érzékeny a hatóanyagra. Minden negyedik ember nagyon érzékenyen reagál már kisebb dózisú CBD-re így lehet, hogy neked is elég az kevésbé koncentrált olaj. Abban az esetben, ha már használtál CBD-t akkor nyugodtan kísérletezz erősebb olajokkal, ebben az esetben a 10% vagy 15%-os olajokat ajánljuk.

Tipp: A Marry Jane 5% és 10%-os olaja jó kiindulási pont lehet!

Mi másra figyeljek a CBD olajok kapcsán?

A CBD olajok csomagolásán és üvegcséjén sok információval találkozhatunk. Említettük már a mg-ban megadott szám és %-os érték jelentését, azonban van pár kifejezés, amik még fel lehetnek tüntetve a CBD olaj címkéjén vagy csomagolásán. Ilyen kifejezések például az CBD izolátum, széles spektrumú CBD olaj és teljes spektrumú CBD olaj. Na de mit is jelentenek ezek pontosan?

Teljes spektrumú CBD olaj

A legösszetettebb CBD olaj. Ebben a termékben a CBD-nek minden komponense megtalálható. Tudni kell ugyanis, hogy a CBD vegyületben találhatóak terpének, egyéb kannabinoidok, flavonoidok, zsírsavak és kis mennyiségben THC is. Ahhoz, hogy egy terméket teljes spektrumú olajként árulhassanak ezekből az anyagokból mind kell tartalmaznia.

Említésre érdemes ezen a ponton, hogy a teljes spektrumú CBD olaj esetén megfigyelhető a különböző összetevők úgynevezett társas hatása. Ez nem jelent mást, mint az egyes összetevők felerősítik és elősegítik a többi anyag hatékonyságát, így biztosítva a legjobb hatékonyságát a CBD olajnak. Elmondhatjuk tehát, hogy a teljes spektrumú CBD olajok a legteljesebb CBD készítménynek számítanak.

Az Európai Unióban ahhoz, hogy jogszerűen lehessen piacra dobni teljes spektrumú CBD olajat, a THC tartalmát törvényileg szabályozzák. Tehát a legálisan forgalomban lévő, bevizsgált, teljes spektrumú CBD olaj nem tartalmazhat 0.2%-nál több THC-t.

Teljes spektrumú CBD olaj akkor jó választás, ha a CBD teljes hatására vágysz!

Tipp: sportolóként érdemes kerülni a teljes spektrumú készítményeket, ugyanis még minimális THC tartalmát is kimutathatják egyes dopping tesztek! Ha élsportoló vagy, válaszd inkább a széles spektrumú vagy izolátum készítményeket!

Széles spektrumú CBD olaj

Kevésbé összetett CBD szerkezetű olaj. A széles spektrumú CBD olaj tartalmazza az összes CBD komponenst, a THC-t leszámítva. Ez élsportolók esetében lehet jó választás vagy ha mindenképpen szeretnéd elkerülni a THC bevitelt. Jó megoldás lehet akkor is, ha nem vágysz a nyugtató hatásra, hanem céltudatosan esetleg fájdalomcsillapításra, gyulladáscsökkentésre a nyugtatás nélkül.

Tipp: Mindig bizonyosodj meg róla, hogy fel vagy tüntetve a csomagoláson, hogy az adott termék nem tartalmaz THC-t (THC FREE). Ezt minden esetben fel kell tüntetnie a gyártónak, ha ezt nem találod meg a csomagoláson akkor valószínűleg nem széles hanem teljes spektrumú termékről van szó!

Izolátum

A legegyszerűbb szerkezetű CBD termék. A CBD izolátum a kenderből kinyert CBD amit mesterségesen izolálnak, hogy kizárólag CBD-t tartalmazzon a végtermék. Ezekben a termékekben nincsenek jelen a CBD egyéb zsírsavai, flavonoidjai, kannabinoidja sem pedig THC, mint a teljes és széles spektrumú olajok esetében. A CBD izolátum tartalmú termékek ennek köszönhetően 99%-os tisztaságúak.

Élsportolóknak, háziállatoknak jó választás.

CBD olaj árak

Most, hogy már tudod, mi alapján válassz CBD olajat, itt az ideje,hogy szót ejtsünk az árról. A CBD-t kinyerni a kenderből körülményes folyamat, amihez megfelelő, ipari berendezések szükségesek, így a valódi CBD-t tartalmazó termékek ára is tükrözi ezt. A legalacsonyabb 2 és 5%-os termékek árai tízezer forint körül mozognak és az olaj erősségével arányosan emelkednek az árak.

Tehát ha feltűnően alacsony árú vagy nagy kiszerelésű termékkel találkozol, az gyanúra adhat okot, hogy nem valódi CBD-vel dolgozik az adott gyártó. Az elnevezésre is érdemes odafigyelni, hogy ne kender olajat vásárolj, ugyanis a CBD tartalmú olajak esetében mindig fel kell tűntetni, hogy hány mg CBD-t tartalmaz az adott termék.

Hogyan válj szemfüles vásárlóvá?

Vannak dolgok, amikre mindenképpen figyelj oda, ha CBD olajat vásárolsz. Ne dőlj be túlzott ígéreteknek, túl alacsony vagy túl magas árnak. Az is aggasztó jel, ha nincs magyar nyelvű tájékoztatója a cégnek, ilyenkor fuss az ellenkező irányba! Ha a terméken nincs feltüntetve az összetevők pontos listája az is árulkodó jel, hogy a termék eredete bizonytalan. Ezeket a termékeket kerüld el!

Ha pedig már eljutottál a cég honlapjára, ott is érdemes körbe nézned, mielőtt kifizeted a terméket. Győződj meg róla, hogy a webshopon megjelenített képek egyeznek a forgalomban lévő termékek valódi kinézetével (ezt egy gyors google kereséssel megteheted)! Arról is bizonyosodj meg, hogy a honlapon elérhetőek a forgalmazó cég adatai úgy, mint cégnév, cím, adószám. Kell lennie egyéb kapcsolattartási lehetőségeknek is az oldalon, mint telefonszám, email cím.

Vásárlás előtt olvasd el a cég Általános Szerződési Feltételeit (ÁSZF). Ez ugyanis nem csak tájékoztató jellegű, hanem szerződésként funkcionál a cég és a vevő között. Ebben is benne kell lennie a cég adatainak, címének, elérhetőségeinek a lehető legrészletesebb módon. Ha ezek az adatok hiányoznak akkor több, mint valószínű, hogy álcéggel van dolgunk, ebben az esetben ne vásárolj tőlük! Ha a cég külföldre van regisztrálva (főleg ha nem EU-n belüli országról van szó) akkor más feltételek mellett értékesíthetnek, így ebben az esetben sem árt óvatosnak lenned.

Nézz utána a szállítási költségeknek is, érdemes kihasználnod az ingyenes szállítás lehetőségét, így ha egyszerre több terméket rendelsz akkor megspórolhatod a szállítás költségeit. A fizetési módokról is győződj meg. Utánvét esetén a futár kibonthatja a terméket, sérülhet a csomagolás. Sérült vagy felbontott csomag érkezése esetén ne fizess a termékért!

És végül de nem utolsó sorban még két hasznos tipp:

A CBD olajnak minden esetben organikusnak (vegyszermentesnek) kell lennie és ezt a gyártónak fel kell tüntetnie a csomagoláson és a honlapon is!
A címkén mindig helyes fordításnak kell szerepelnie, mind nyelvtanilag, mind szóhasználatban. Félreírt, helyesírási hibákkal tarkított címke esetén ne vásároljunk!
Mindenképpen legyen feltüntetve a CBD olaj kifejezés illetve a CBD erőssége (mg-ban és is százalékban megadva). Vigyázzunk a kenderolaj elnevezésekkel, mert a kettő nem ugyanaz!
Gratulálunk, most már teljes mértékben készen állasz a CBD olaj vásárlásra! Ha további kérdéseid lennének, fordulj hozzánk bizalommal Facebook és Instagram oldalainkon! Jó böngészést!

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz!

Ha érdekesnek találtad a cikkünket, illetve érdekel a CBD világa, akkor okvetlenül csatlakozz a CBDisland Facebook csoportjához is! Miért jó ez Neked?

  • Egy olyan közösséget építünk, ahol a tagok megoszthatják egymással a tapasztalataikat.
  • Bármilyen kérdés merül fel benned a CBD-vel kapcsolatban, garantáltan választ találsz rá.
  • A tagoknak rendszeresen biztosítunk exkluzív kedvezményeket kuponok, illetve nyereményjátékok formájában

A csoportot az alábbi linken találod, csatlakozz még ma!

CBD Olaj Tapasztalatok & Vélemények l CBDisland Hivatalos Csoport

Kapcsolódó termékek